Édesítőszerek hatásai: mit mondanak róluk a bizonyítékok?

Miért nem mindegy, milyen édesítőszerről van szó a kosárban?

A bevásárlás során az üdítős vagy az édességes polcok előtt állva gyakran egymás mellett sorakozik a hagyományos cukrozott kóla, a cukormentes változat, a szódavíz és a „hozzáadott cukor nélkül” felirattal kínált sütemény. Bár ezek a termékek mind az édes íz élményét ígérik, a szervezet felé egészen más üzenetet közvetítenek. Az élelmiszeriparban engedélyezett édesítőszerek a hivatalosan meghatározott biztonsági határokon belül biztonságosan használhatók, jelenlétük egy termékben azonban nem teszi azt automatikusan egészségvédővé. A tényleges hatás nagyrészt azon múlik, hogy az adott összetevő pontosan mit vált ki a mindennapi étkezésből, és milyen más alapanyagok kíséretében kerül a tányérra.

Az európai élelmiszer-biztonsági szabályozás szerint az édesítőszerek olyan élelmiszer-adalékanyagok, amelyeket az édes íz kialakítására használnak (EFSA szakmai összefoglaló). Alkalmazásukat minden esetben szigorú toxikológiai és biztonsági értékelés előzi meg. Ugyanakkor egy liter cukrozott üdítő édesítőszeresre cserélése teljesen más vércukor- és energiabeviteli eredményt hoz, mintha valaki egy alapvetően vízivásra épülő étrendet egészítene ki további édesített termékekkel (rendszerezett áttekintés és metaelemzés).

Ez az általános tájékoztatás nem helyettesíti a személyre szabott orvosi vagy dietetikusi ellátást. Tartós panasz, fenilketonuria, cukorbetegség vagy speciális étrend esetén a kezelőcsapat útmutatása az elsődleges.

Mit takar valójában az összetevőlista?

A boltok polcain található termékek rendkívül sokféle vegyületet használnak a cukor helyettesítésére. A csomagolás elején lévő hirdetés helyett minden esetben a hátoldalon található összetevőlista ad pontos képet a felhasznált anyagokról.

Gyakorlati szempontból ezeket az anyagokat érdemes két nagy csoportra osztani: a kalóriamentes vagy rendkívül alacsony kalóriatartalmú, úgynevezett nem cukor jellegű édesítőszerekre (például aszpartám, szteviol-glikozidok), valamint a cukoralkoholokra, vagyis a poliolokra (például eritrit). Az Európai Unióban az édesítőszer jelenlétét az élelmiszer címkéjén a pontos névvel vagy a hozzá tartozó E-számmal kötelező feltüntetni (EFSA szakmai összefoglaló). Az E-szám sokakban indokolatlan gyanakvást kelt, valójában azonban csupán azt jelzi, hogy egy hivatalosan engedélyezett, a hatósági biztonsági teszteken átesett élelmiszer-adalékanyagról van szó.

Néhány engedélyezett anyag, amellyel a címkéken napi szinten találkozunk (EFSA szakmai összefoglaló; vonatkozó uniós rendelet):

• Szteviol-glikozidok;
• Szacharin;
• Aszpartám és aszpartám-aceszulfám-só;
• Eritrit és más cukoralkoholok (poliolok).

A választásnál az „eredet” hangsúlyozása gyakran csupán marketingfogalom. Az édesítőszerek lehetnek növényi eredetűek, szintetikusak, vagy mikroorganizmusok közreműködésével előállítottak (EFSA szakmai összefoglaló). A „természetes” vagy „mesterséges” jelző önmagában nem alkalmas a vegyületek egészségügyi rangsorolására, mivel a gyártás technológiája nem határozza meg automatikusan az anyag biológiai hatását.

Fontos látni, hogy egy fehérjeszelet vagy egy csökkentett cukortartalmú epres joghurt címkéje elárulja ugyan az édesítőszer jelenlétét, de a beviteli értékeket csak a teljes tápanyag-összetétel mutatja meg. Az édesítőszer jelenléte nem jelenti azt, hogy a termék szénhidrátmentes: a többi összetevőből – például a lisztből, tehéntejből vagy a gyümölcsből – származhat cukor, keményítő és így energia is (rendszerezett áttekintés és metaelemzés). A vásárlásnál a teljes tápértéktáblázat ellenőrzése ad tiszta képet.

Mit jelent az elfogadható napi bevitel (ADI)?

A biztonságos mennyiségek kérdése rendszeresen felmerül az édesítőszerekkel kapcsolatban. Az élelmiszer-biztonsági hatóságok az egyes adalékanyagokhoz megállapítanak egy úgynevezett elfogadható napi beviteli értéket, amelyet ADI-nak (Acceptable Daily Intake) neveznek.

Az ADI egy populációs biztonsági iránymutató: azt a becsült anyagmennyiséget jelzi, amely naponta, akár egy egész életen át fogyasztva sem jelent várhatóan számottevő egészségügyi kockázatot (EFSA biztonsági értékelés). Ezt az értéket testsúlykilogrammra vetítve adják meg. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) például a szteviol-glikozidokra 4 mg/testtömegkilogramm/nap ADI-értéket határozott meg, amelyet szteviol-egyenértékben kifejezve kell érteni (EFSA biztonsági értékelés). Mivel a különböző édesítőszerek toxikológiai profilja eltér, ezek az értékek anyagonként változnak, és nem vonhatók össze.

Az elfogadható napi bevitel egy biztonsági plafon, nem pedig egy elérendő napi fogyasztási cél. A megállapított határértékből nem következik az, hogy az azon belüli, de minél magasabb fogyasztás bármilyen egészségügyi előnnyel járna. Az ADI-t a gyakorlatban nem szükséges napi célként számolgatni, csupán annak biztosítékaként szolgál, hogy a normál élelmiszerfogyasztással bevitt mennyiségek biztonságos keretek között maradnak.

Mi történik a vércukorral és a testsúllyal egy csere esetén?

Az azonnali élettani változások, például a vércukorszint alakulásának megértéséhez a kutatások jellemzően a folyadékok közvetlen cseréjét elemzik. Az étkezés utáni reakciókat vizsgáló klinikai mérések világos különbséget mutatnak a cukrozott és a kalóriamentesen édesített folyadékok között.

A humán vizsgálatokban a cukorral édesített italok mind a tiszta vízhez, mind a nem cukor jellegű édesítőszerekkel készült italokhoz képest egyértelműen emelték a vércukor- és inzulinválaszt (rendszerezett áttekintés és metaelemzés). Ezzel szemben az önmagukban elfogyasztott, nem cukor jellegű édesítőszereket tartalmazó italok a vízhez képest nem módosították érdemben ezeket az étkezés utáni paramétereket (rendszerezett áttekintés és metaelemzés). Rövid távon tehát az ilyen italok nem rontják a vércukorértékeket a tiszta vizes kontrollhoz képest.

A testsúly alakulása szempontjából a kiindulási helyzet a döntő. Egy felnőtteket (köztük túlsúllyal vagy elhízással élőket) vizsgáló átfogó elemzés megállapította, hogy a cukrozott italok tudatos helyettesítése alacsony vagy nulla kalóriás, édesítőszeres italokkal kis mértékű, átlagosan mintegy 1 kilogrammos testtömegcsökkenést eredményezett rövid és középtávon (rendszerezett áttekintés és metaelemzés). Ez a hatás kizárólag egy egyszerű matematikai logikán alapul: csak akkor jelentkezik, ha a cukros üdítő elhagyásával megspórolt energiát a nap folyamán később nem pótolják vissza egy kiadósabb étkezéssel vagy nassolással.

Természetesen fontos kérdés a tiszta víz szerepe. A víz kézenfekvő, cukormentes italválasztás; a rendelkezésre álló rövid és középtávú vizsgálatokból ugyanakkor nem bizonyítható egyértelműen, hogy az édesítőszeres italok tiszta vízre cserélése ezen a konkrét időtávon további markáns testsúlykülönbséget eredményezne (rendszerezett áttekintés és metaelemzés). Egy napi szinten cukros kólát fogyasztó ember számára az édesítőszeres változat egy mérhető előnnyel járó technikai lépés lehet.

A fenti adatok a tiszta folyadékokra vonatkoznak. Egy pékáru vagy desszert esetében már a teljes étel összetétele számít. Egy IR-barát, gyakorlatias mintaétrend jól szemlélteti, hogyan működik a vércukor-szabályozás a gyakorlatban: ott a teljes menü felépítése, a rostok, a fehérjék és a konkrét adagok együttesen adják a keretet, hiszen az édesítőszer mellett jelen lévő liszt vagy gyümölcs önmagában is glikémiás választ vált ki.

Hosszú távú hatások és a megfigyelések korlátai

A rövid távú élettani reakciók mellett az egészségügyi szervezetek az évtizedes fogyasztási szokások lehetséges következményeit is elemzik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik átfogó iránymutatása feltételesen nem javasolja a nem cukor jellegű édesítőszerek használatát a testsúly hosszú távú kontrollja vagy a nem fertőző betegségek kockázatának csökkentése céljából (WHO szakmai tájékoztató).

Ennek a népegészségügyi iránymutatásnak az alapja az, hogy a rendelkezésre álló adatok nem igazoltak egyértelmű, tartós előnyt a testzsír hosszú távú csökkentésében (WHO szakmai irányelv; WHO szakmai tájékoztató). Ezt az útmutatást külön kell választani az élelmiszer-biztonsági toxikológiai határaoktól (mint az ADI). A WHO ajánlása nem azt jelenti, hogy az anyagok toxikusak lennének, hanem azt, hogy népegészségügyi szinten nem minősülnek hosszú távú súlycsökkentő eszköznek (WHO szakmai irányelv).

Az ajánlás mögött meghúzódó megfigyeléses vizsgálatokat érdemes a helyükön kezelni. Amikor a kutatók éveken át követnek nagy embercsoportokat, olykor statisztikai összefüggést találnak a napi édesítőszer-fogyasztás és egyes betegségek kialakulása között. A WHO dokumentuma is nyíltan rámutat, hogy ezek az eredmények torzíthatnak (ez a “confounding” jelenség) (WHO szakmai tájékoztató). Könnyen előfordulhat, hogy azok, akik napi szinten a legtöbb diétás nassolnivalót fogyasztják, eleve magasabb induló testtömeggel próbáltak fogyni, vagy más anyagcsere-kockázatokkal rendelkeztek, mint a csak vizet ivó csoport. Egy ilyen megfigyelés önmagában nem bizonyítja, hogy a betegséget az édesítőszer okozta (WHO szakmai tájékoztató). Aki erre a kutatási bonyolultságra kíváncsi, a cukorral kapcsolatos kutatások értelmezésében is hasonló kihívásokkal találkozhat.

Fontos technikai részlet, hogy a WHO szóban forgó ajánlása kifejezetten nem terjed ki a cukoralkoholokra (poliolokra), és a vizsgálati módszertan miatt nem vonatkozik a már diagnosztizált cukorbetegséggel élő személyekre sem (WHO szakmai tájékoztató).

Emésztőrendszeri panaszok és szabályozás

Az édesített, csökkentett energiatartalmú termékek fogyasztásához gyakran társítanak emésztőrendszeri kellemetlenségeket. Ezen a ponton válik igazán fontossá az összetevők elkülönítése, mivel a bélrendszeri hatások az egyes csoportoknál merőben eltérnek.

Az emésztési panaszok jelentős része a poliolokhoz, vagyis a cukoralkoholokhoz (például eritrit, xilit, maltit) köthető. Ezekre az anyagokra külön élelmiszer-biztonsági előírások vonatkoznak az Európai Unióban. A jogszabály egyértelműen előírja, hogy a 10 százaléknál több hozzáadott poliolt tartalmazó élelmiszereken kötelező feltüntetni a következőt: a túlzott fogyasztás hashajtó hatású lehet (vonatkozó uniós rendelet).

A poliolokat tartalmazó termékek egyeseknél kifejezett puffadást, gázképződést vagy hashajtó jellegű tüneteket válthatnak ki. A 10 százalékos érték egy jogszabályi címkézési küszöb, nem pedig egy élettani határ. Az egyéni bélrendszeri tolerancia rendkívül változó: van, akinek a legkisebb mennyiség is diszkomfortot okoz, míg mások nagyobb adagokat is panaszmentesen fogyasztanak. A polioltartalmú termékek bevitelének és a saját tüneteknek a megfigyelése segíthet egy lehetséges összefüggést felismerni, de visszatérő, súlyos vagy ismeretlen eredetű panaszok esetén mindig orvosi kivizsgálás szükséges.

Mikor kap kiemelt szerepet a címke?

A felhasznált anyagok pontos azonosítása bizonyos egészségügyi helyzetekben nem csupán tudatossági kérdés, hanem alapvető fizikai szükséglet:

• Fenilketonuria (PKU): Ebben a ritka anyagcseregondban élők szervezete nem képes megfelelően feldolgozni a fenilalanin nevű aminosavat. Mivel az aszpartám lebomlása során fenilalanin keletkezik, a PKU-val élőknek szigorúan követniük kell az orvosi előírásokat (amerikai FDA szakmai tájékoztató). Emiatt az aszpartámot tartalmazó asztali édesítőszerek címkéjén az Európai Unióban (és az FDA iránymutatása szerint az USA-ban is) kötelező felhívni a figyelmet a fenilalaninforrásra (vonatkozó uniós rendelet; amerikai FDA szakmai tájékoztató).
• Cukorbetegség: Egy „hozzáadott cukortól mentes” sütemény vagy gyümölcsjoghurt esetében az édesítőszer jelenléte nem nullázza le a termék többi részét. A felhasznált lisztből vagy tejből származó szénhidrátok továbbra is bekerülnek a szervezetbe (rendszerezett áttekintés és metaelemzés). Cukorbetegségben az édesítőszeres termékek választásakor is érdemes a teljes szénhidrát- és energiatartalmat az egyéni kezelési terv részeként figyelembe venni.
• Visszatérő emésztőrendszeri panaszok: Ha gyakori puffadás vagy hasmenés jelentkezik, a termékek címkéjén szereplő hashajtó hatásra vonatkozó figyelmeztetés (vonatkozó uniós rendelet) gyors támpontot ad a poliolok azonosításához. A fogyasztás mérséklése segíthet letesztelni a kapcsolatot, ám a tartós panaszok orvosi figyelmet igényelnek.

A legfontosabb lépések a mindennapokban

Az eddigi bizonyítékok azt mutatják, hogy az engedélyezett édesítőszerek biztonságos határokon belül fogyaszthatók, megszüntethetnek egy jelentős kalóriaforrást a cukros italok elhagyásával, de önmagukban senkit sem fogyasztanak le.

Gyakorlati döntések a boltban és a konyhában:

1. A cukorral édesített italok leváltása édesítőszeresre átlagosan mintegy 1 kilogrammnyi testsúlyelőnnyel járhat, ha a kalóriakülönbséget nem pótolják vissza máshonnan. A tiszta ivóvíz eközben olyan biztos, kalóriamentes alap marad, amely köré a folyadékpótlás hosszú távon felépíthető.
2. Az édesítőszeres felirat nem jelenti az energia vagy a szénhidrát teljes hiányát. A döntést mindig a hátoldali tápértéktáblázat számai alapján, a megevett adag ismeretében hozhatjuk meg.
3. Ha rendszeres puffadást vagy hasmenést tapasztalunk, a címkén szereplő hashajtó hatású figyelmeztetés segít azonosítani a magas polioltartalmú élelmiszereket. Ezek mérséklése egyszerű lépés, de a tartós tüneteket egy orvossal indokolt tisztázni.